Diploma Thesis from the year 1999 in the subject Theology - Biblical Theology, grade: summa cum laude, Pázmány Péter Catholic University, language: Hungarian, abstract: A Zsoltárok könyvét kezünkbe véve minduntalan találkozunk olyan kijelentésekkel, amelyek első látásra kissé visszataszítónak tűnnek. Amikor pl. arról olvasunk, hogy a 137. zsoltárban a babiloni fogságról éneklő nép milyen „jókívánságokkal" halmozza el nemzeti-külpolitikai ellenségeit (vö. 7-9. versek), vagy amikor a Ps 83,17-19-ben ehhez a részhez érünk: „Töltsd el arcukat gyalázattal, hogy keressék, Uram, nevedet! Szégyenüljenek meg és zavarodjanak össze örökre, zavarodjanak össze és pusztuljanak. Hadd tudják meg, hogy Úrnak hívnak téged: te vagy az egyetlen fölség az egész földön."Úgy tűnik, hogy ezek a zsoltárok egy olyan Istenhez imádkoznak, aki mint egy keleti despota megsemmisíti ellenségeit, az imádkozó pedig bosszúvágytól lihegve kívánja ezt a megsemmisítést. Ezért a biblikus kutatásban erősen vitatják ezeknek a szövegeknek a helyét és értékét, főként amikor az Újszövetség ellenségszeretetével állítják szembe. A hegyi beszéd hatodik antitézise ugyanis így szól: „Hallottátok, hogy mondatott: 'szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!' Én viszont azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért!" (Mt 5,43-44; s párh.). Hogyan lehetnek akkor ezek a vad képekkel dolgozó ószövetségi zsoltárok a keresztényeknek is imádságos kincsei? Többen ezért úgy gondolják, hogy az úgynevezett átokzsoltárokat el kell felejtenünk mint az Ószövetség tökéletlenebb szintjén lévő szövegeket, amelyeket az Újszövetség a maga magasabb rendű erkölcsi törvényeivel már túlhaladott (vö. kutatástörténet).Alapvetően két táborra oszthatók a kutatók a megoldási javaslatok szerint. Az egyik irányvonal mint primitív bosszúimákat magyarázza ezeket a zsoltárokat, míg mások rámutatnak a mögöttük megbúvó mély teológiai mondanivalóra, s ezzel megmentik a törléstől az úgynevezett átokzsoltárokat (lás

Az Orokodesjog Az Osztrak (1860) c������m����� k������nyv Max Eduard Fuger Von Rechtborn �����ltal ������r������dott jogi m�����, mely az ������r������kl�����si jogot t�����rgyalja az Osztr�����k...
This is a reproduction of a book published before 1923. This book may have occasional imperfections such as missing or blurred pages, poor pictures,...
This work has been selected by scholars as being culturally important, and is part of the knowledge base of civilization as we know it. This work was reproduced from the original artifact, and...
Discover your next great read at BookLoop, Australiand online bookstore offering a vast selection of titles across various genres and interests. Whether you're curious about what's trending or searching for graphic novels that captivate, thrilling crime and mystery fiction, or exhilarating action and adventure stories, our curated collections have something for every reader. Delve into imaginative fantasy worlds or explore the realms of science fiction that challenge the boundaries of reality. Fans of contemporary narratives will find compelling stories in our contemporary fiction section. Embark on epic journeys with our fantasy and science fiction titles,
Shop Trending Books and New Releases
Explore our new releases for the most recent additions in romance books, fantasy books, graphic novels, crime and mystery books, science fiction books as well as biographies, cookbooks, self help books, tarot cards, fortunetelling and much more. With titles covering current trends, booktok and bookstagram recommendations, and emerging authors, BookLoop remains your go-to local australian bookstore for buying books online across all book genres.
Shop Best Books By Collection
Stay updated with the literary world by browsing our trending books, featuring the latest bestsellers and critically acclaimed works. Explore titles from popular brands like Minecraft, Pokemon, Star Wars, Bluey, Lonely Planet, ABIA award winners, Peppa Pig, and our specialised collection of ADHD books. At BookLoop, we are committed to providing a diverse and enriching reading experience for all.
Sign In
your cart
Your cart is empty
Menu
Search
PRE-SALES
If you have any questions before making a purchase chat with our online operators to get more information.