A buja levelű citromfák olyan gyakoriak, mint a háztáji úszómedencék Kaliforniában, ahová kilenc éves koromban költöztünk. Egész évben illatuk illatosítja a levegőt, különösen a vékony héjú, körömvirágsárga Meyer citromé. Vannak durva héjú, tojás alakú eureka és lisszaboni citromok is, halványsárga és zöld árnyalatokban.
De napfényes megjelenésük meghazudtolja azt, ami benne van - egy gyümölcsöt szinte lehetetlen megenni, ahogy a Péter, Pál és Mária ének mondja: „Citromfa, nagyon szép, és a citrom virága édes, de a szegény citrom gyümölcsét nem lehet megenni."
A citrom kéretlen savassága - elég éles ahhoz, hogy méhsejt alagutat hozzon létre a borsmentarúd egyik végétől a másikig - intenzív frissességet kölcsönöz a főzéshez, mint a só. Egy csepp citromlé színesíti a sós ételeket, és összetéveszthetetlen színt ad a desszerteknek.
A citromhéj egy csipetnyi citromos ízt ad a gazdag kecskesajtos gnocchitól és a krémes rizottótól kezdve a kukoricadarából készült gofriig és a szeretett citromszeletekig. Az egész citromból - tartósítva, pácolva, pürésítve, sózva - finom fűszerekké válnak, savanyúságukat a Közel-Kelet és Délkelet-Ázsia hasonlóan merész ízei visszafogják. Citromhéjcsíkok díszítik a koktélokat, és a forrásban lévő edények tartalmát erős citromesszenciával töltik be. Bár elkötelezem magam amellett, hogy elsősorban olyan alapanyagokból főzzek, amelyek a közelben nőnek, és szezonja van,
